VAZELIN

Nem tudom mi járt annak a svéd halásznak a fejében aki feltalálta a tartósítószer nélkül eltett halat, de vagy matt részeg lehetett, vagy tenger gyümölcseiből készült pálinkát főzni, tény viszont hogy az egykor ezüstös rajokban úszkáló halacskákból a hónapok alatt szürkésbarna trutymóvá rohadt surströmminget a svédek élvezettel fogyasztják a nyár végén.
Barátaim - ismerve perverz vonzalmamat a különlegesen elkészített ételekhez - megleptek ezzel a svéd csemegével, ezért most konyhaművészeti szekciónk felnőtteknek szóló különkiadásában beszámolok eme halálközeli élményt okozó kalandomról.

A svéd heringsaláták lágy ízharmóniája és izléses csomagalása mindig kellemes élményeket ébreszt bennem. A kezembe nyomott konzerv puritán díszítése nem lepett meg - a nagyon helyi specialitások általában nem kerülnek külföldi exportra - de kinézete annál inkább.

A felső és alsó fele teljesen kidudorodott, és emiatt az egész konzervdoboz a kinyithatatlanságig volt deformálva. Vendégeim elmondták, hogy nem a replülőtéren érte valamilyen külső hatás a dobozt, hanem a malmöi sarki vegyesbolt polcain már ilyen formát vett fel a legtöbb konzerv. Arra nem emlékeztek, hogy az eladó echte svéd vagy burnuszos arab volt-e, de arra igen hogy lebeszélte őket normálisan kinéző konzervekről és bizonygatta a kerekdedre puffadt dobozok tartalma az igazi. Óvatosan figyelmeztettek, hogy a surströmming rituális elfogyasztása kertben zajlik, talán a konzerv felbontását is célszerűbb lenne ott végezni. Mivel az orosz enyhén sós lében hervasztott hering szagát agyam az évek során illattá állította át nem vettem komolyan a figyelmeztetést.

Kisebb baráti társaság gyűlt össze nálunk és ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy valami különleges étellel kínáljam meg őket. Némi pirítóskenyér, hagyma, uborka és főtt krumpli előkészítése után nekiláttam a konzerv felnyitásának. Mivel a modern tekerős konzervnyitó teljesen alkalmatlan volt erre a feladatra ezért hagyományos nyitót kellett alkalmaznom. A felnyitás első mozzanata a doboz fedelének erős mozdulattal történő beszakítása volt. Ennél a pontnál aztán egy időre meg is kellett állnunk, mert a dobozban uralkodó túlnyomás fülsüketítő zajjal tört ki. A fertelmes, magyarosan csak "sógoros púzás"-nak nevezett hangeffektus elsőre hangos röhögést váltott ki a társaságból, de a hatás csak átmeneti volt. Az először csak alattomosan, majd egyre erősebben terjengő leírhatatlan bűz menekülésre késztette a társaságot, akik a kertben kerestek menedéket. Szerencsére gyorsan reagáltam, felkaptam a magából szürkésbarna sűrű nyálkás folyadékot lövellő konzerves dobozt és a szabad levegőre rohantam vele, amit barátaim azonnal emberölési kísérletnek fogtak fel. A kis kertben a lehető legtávolabb menekültünk az időközben a kerti asztalon landoló taposóaknától, majd pár perc elteltével visszaoldalogtunk a konyhába.

A késő délutáni szellők egy negyed óra elteltével újból lakhatóvá tették a helységet, és már mi is vidámabban gondoltunk az átélt borzalmakra. Alaposan megvitattuk a kialakult helyzetet és arra jutottunk, hogy talán a gázzal tartósított ételek mintájára a konzerv természetes úton oldja meg a tartósítást és némi szellőztetés után a hőn áhitott csemege és fogyaszthatóvá válik. Ezért óvatosan megközelítettem a kerti asztalon heverő konzervet és egy mély levegővétel után gyors és szakszerű mozdulatokkal felnyitottam azt. A sokkoló látvány és szagok hatására először hátratántorodtam, de emlékeztettem magam a csapat döntésére, tudniillik a szagoknak egyszer távozniuk kell. Mindenesetre jó jelnek tekintettem azt, hogy szagmolekulák valószínüleg fénysebességgel távoztak a rothadó halmaradványokból mert a nem túl közel levő konyhaablak hangos káromkodások közepette becsukódott. Futólépesben menekültem vissza a biztonságot nyújtó konyhába, ahol barátaim először kiváncsi majd fintorgó tekintete szegeződött rám. Az általam visszacsempészett illatok hatására úgy döntöttek, hogy kihagyják a ma esti étkezést inkább iszogatnak. Két kör lélekerősítő hatására megszavazták, hogy azért valakinek mégiscsak meg kellene kóstolnia a halat, mert különben ez igen nagy illetlenség lenne az ajándékozókkal szemben. A lehető leglassabban elővettem egy tányért, hozzá evőeszközt, egy szelet pirítóst és némi további hozzávalót tettem rá. Titkon bíztam benne, hogy valami kóbor állat réges-rég felfalta a számára bizonyára ínycsiklandozó csemegét, de amikor kiértem a kertbe minden kihaltnak tűnt és a felnyitott konzervdoboz érintetlenül feküdt az asztalon.

Ahogy megközelítettem a majdani rituális táplálkozás helyszínét azonnal feltűnt, hogy a szagok nem enyhültek, sőt a szabadlevegővel érintkező halszeletek további finom árnyalatokkal gazdagították az eddig érzékelt illatokat. Megkönnyebbültem vettem észre, hogy a haldarabok nem váltak teljesen cseppfolyóssá a rothadás folyamán, hanem egyfajta plazma állapotban ugyan, de egészben a tányéromra helyezhetőek. A gerinc eltávolítása nem okozott különösebb nehézséget, egy kis szeletet a kenyérdarabra helyeztem rátettem némi hagymát és krumplit, majd művemben gyönyörködve húztam még egy kicsit az időt.

Talán túlzottak voltak az elvárásaim a különlegességet érintően, de sajnos csalódással kellett tudomásul vennem, hogy a surströmming íze semmivel sem volt jobb a szagánál. Hősies küzdelemben legyűrtem egy falatot, de többre képtelen voltam. Visszatértem hát barátaimhoz a konyhába, hogy megosszam velük kulináris tapasztalataimat. De jó darabig szótlanul, magam elé meredve űltem, mert a szörnyű falat a gyomromban tovább folytatta bomlását irgalmatlan mennyiségű gáz termelése közben. Az első szavak hangos, metánszagú böfögés közepette törtek elő belőlem, újból iszonyatos bűzzel telítve be ezzel a konyhát. A legenyhébb beszólás amit kaptam a "Lécci ne fordulj felém amikor hozzám beszélsz, mert fingszaú a leheleted!" volt.

Egy órába is beletelt mire elmúlt a heveny böfögési rohamom, és újból befogadott a társaság, de a mai napig emlegetjük azt a délutánt amikor kiprobáltam ezt a svéd delikáteszt.